A ceruza helyes fogásával kapcsolatban, már sok különböző véleményt hallottam szülőktől, nagyszülőktől, pedagógusoktól.
Amint először ceruzát fog a gyermek, érdemes jól a kezébe adni, rögtön az első alkalmakkor megmutatni, hogyan fogja, tartsa. Legkésőbb középső csoport végére, már a helyes fogással alkossanak. Nagyon nehéz később javítani a görcsös ceruzafogást. A háromujjas tartás előkészítését hüvelyk és mutató ujjal végzett csipegető mozdulatokkal, apró dolgok válogatásával, csipeszeléssel, lyukból kilógó fűzők kihúzgálásával lehet. A megfelelő ceruzatartáshoz, kérjük meg a gyermeket, hogy hajlítsa be a gyűrűs és kisujját a tenyerébe, -meg is foghat vele apró tárgyat, tarthat gyöngyöt, radírt, – így marad három ujja. Csípje meg a ceruzát két ujjal, a hegyezés fölött kicsivel. A középsővel pedig támassza meg hátulról. Fontos hogy a csukló se lógjon a levegőben, hanem a tenyér alsó „sarka” támaszkodjon lazán az asztalon. Mivel a gyűrűsujj a legkevésbé mozgékony ujjunk, jelentősen korlátozza az írómozgás ívét, flexibilitását. Nehezíti a gördülékeny vonalvezetést.
Természetesen sok felnőtt ír érdekesebbnél érdekesebb eszközfogásokkal, kéztartásokkal. Nekik már nem okoz gondot az írás külalakjának megtartása. Azonban a kezdetekkor nem olyan könnyű pontosan húzni és megállítani, görcsös tartással a vonalat. A sikertelenség, – az hogy nem azt látja a gyermek a lapon, amit szeretne, a saját elvárásának való megfelelni nem tudás,- sok esetben oka a papír-ceruza játékok kerülésének. Ezért kell mielőbb felkelteni az érdeklődését, és vidám közös játékká varázsolni a síkbeli képalkotást. Nem baj, ha nem olyan mint gondolta, lényeg hogy felismerhető legyen, a lényeges jegyekkel képes legyen kifejezni amit szeretne. Amennyiben ez nem sikerül nagycsoport végére, iskolakezdésre a keze ügyetlen marad és még több kudarc érheti. A grafomotoros fejlesztésről és egyedi módszerekről, bővebben a Grafomotoros készségfejlesztés c. képzésen szerezhet gyakorlatban alkalmazható tudást.
Makra Ildikó Judit
Bp, 2017 09 27